Citymed orvosi portál

A rendezvény levezetõje, Sz. A. elöljáróban a jó ideje felgyülemlett sérelmeket sorolta fel: tiltakozunk az egyre növekvõ, a mûködést lehetetlenné tevõ terhek, a finanszírozás csökkentése, az elértéktelenedõ praxis és az egzisztenciális gondok, a minden oldalnak való kiszolgáltatottság, a jövõnk bizonytalanná tétele, az orvos- orvos- és az orvos-beteg szembeállítása és annak fenntartása, az OEP-pel való egyoldalú szerzõdési kényszer, a megalázó orvosok elleni hadjáratok, a vizitdíj és annak behajtási módja, az egészségügyi képzés átalakítása, részben megszüntetése, a több biztosítós rendszer bevezetése és a betegek nem-, vagy félretájékoztatása miatt. Szavait a sorban az elsõ vastaps köszöntötte.

A jelenlévõk és a helyettesítéseket, ügyeletet vállalók köszöntését követõen átadta a szót Éger Istvánnak.

Mit keresünk ma itt?

Éger István köszönetet mondott azért a sok bátorításért, ami nélkül nem jöhetett volna létre ez a maga nemében rendkívüli nagygyûlés, amelyben megmutatkozik a kamara ereje (hiába próbálják elsorvasztani, máris több tízezer tagja jelezte a tagsági viszonyának fenntartását) és azért is, hogy minden megfélemlítési kísérlet ellenére ilyen sokan eljöttek.

Sokan talán azt hiszik, hogy pusztán anyagi követelések miatt jöttünk „lármázni” a Fõvárosba, mivel csõd közeli helyzetbe kerültünk és betelt a pohár. Pedig a ’90-es években a legjobb reform lépés az alapellátó rendszer létrehozása volt, amikor az egykori körzeti orvosból magasan képzett háziorvosokká váltunk. Az elsõ törés bõ tíz évvel ezelõtt történt, azóta kisebb korrekciókkal ugyan, de egyre lehetetlenebb helyzetbe kerültünk. A praxisjog létrehozását nem követte a beígért állami hitelgarancia, elmaradt a praxis alap létrehozása, és elmaradt a kölcsönös függõségi viszonyt feltételezõ, egyenlõ felek által kötött szerzõdési rendszer kialakítása is.

Mára a háziorvosok átlag életkora eléri az 57 évet és rövidesen robbanásszerû kiürülés következik be a szakmában. Lehetetlenné válik a generációváltás, mert nincsen utánpótlás sem, és aki teheti, elvándorol. Az értékvesztõ finanszírozás miatt mértéktelen plusz munkával (foglalkozás-egészségügyi ellátás, ügyelet, stb.) lehet csak megteremteni a megfelelõ megélhetés feltételeit, a vélt szabadság megtartását, miközben az orvosok az átlagpopulációnál is korábban halnak.

Az EU-hoz történõ csatlakozás azt a várakozást keltette sokakban, hogy a törvénykezés és a jogrend betartása kötelezõ normává válik, de nem így történt, legalábbis az ügyelet, túlmunka és pihenõidõ terén. Hol van nekünk pihenõidõnk, hol van alkotmányosan járó fizetett szabadságunk? Ügyeskednünk kell, hogy valahogyan meglegyünk. A jó szóra is vágyó betegre eközben mind kevesebb idõ, energia jut, mert felüti a fejét közöttünk az enerváltság és a kimerülés.

A minisztériummal a párbeszéd az új kormány megalakulása után félbeszakadt még azokban az ügyekben is, amelyekben az elõzõ miniszter ígéretet tett a megoldásra. Ilyen volt az azóta már az ombudsman által is törvénytelennek ítélt adatszolgáltatás ügye. A minisztérium tevékenysége mára nélkülözi a szakmaiságot: mikor beszélünk ma már prevencióról, helyette egyre inkább tûzoltást folytatunk, a betegeket egyre kevésbé tudjuk menedzselni, s néznünk kell, hogy egyre nyomorultabban élnek. Mindez tûrhetetlen helyzetet idéz elõ az orvos-beteg kapcsolatokban.

Mi a fontosabb, az adminisztráció, vagy a beteg?

Az adminisztratív terhek egyre csak nõnek, igába vonnak, hogy zokszó nélkül végezzük, amit ránk parancsolnak. Szinte az egész munkánk önigazolásra koncentrálódik, s azt sem tudjuk, jól csináljuk-e, hiszen sorozatban hoznak utólagos diktátumokat, lásd inzulin esete. Százezrekre büntetnek, anélkül, hogy kárt okoznánk, anélkül, hogy a bíróság kimondta volna a verdiktet. (Éger István ehelyrõl is üzente minden érintett kollégának, aki szakszerûen írta fel az inzulint, jelezze esetét a kamarának, s ígéretet tett a kollektív fellépésre. Az eredmény itt olvasható.)

Négy év óta egy helyben állunk, 2003-ban ugyanannyi volt a finanszírozás, mint most, s lehet azon gondolkozni, vajon a praxis mûködtetésre, vagy bérezésre fordítsuk-e a pénzt. Elõbbi esetben ingyen dolgozunk. De az í-re az utolsó pontot mégis az amortizációs juttatás eltörlése tette fel. Elég! Ez így nem mehet tovább! – jelentette ki az elnök a sokadik vastaps közepette.

Pedig Gyurcsány Ferenc egy szakmai konferencián elismerte – és a kormányprogramban is ez áll -, hogy az egészségügy fejlesztésének záloga az alapellátás fejlesztése, s azt is elismerte, hogy bizony elrontották a reformot, mert nem ezzel kezdték. (A hallgatóság hangos pfujolásba kezdett.)

Na ezért vagyunk ma itt.

Éger István ezt követõen egy táblázatot mutatott be, amelyben - mindenütt a legalacsonyabb költségeket figyelembe véve - részletezte egy átlagos praxis kiadásait és a bevételt. A minimumfeltételek ugyan nem tartalmazzák sem a számítógépet, sem a gépkocsi használatot, mindenki tudja azonban, hogy ezek nélkülözhetetlen feltételei a mindennapi gyógyításnak.

Honnan van erre forrás?

Elõre tudható, hogy a kormány képviselõinek egyik elsõ kérdése az lesz, mondjuk meg, mibõl fizessenek. Egy jeles kormányzati közgazdász kijelentette, hogy az egészségügyre nem lesz több pénz az elkövetkezõ években, sõt újabb forráskivonás várható. A tárca válasza ez lesz: erre való a vizitdíj. A járulékokat ugyan másfélszeresére emelték, csak éppen nem oda kerül ez a pénz, ahova kellene. A kamara válasza: a kormánynak el kell döntenie, kap-e prioritást ez a stratégiailag kiemelkedõen fontos ágazat, vagy nem? Elég a folyamatosan a betegérdekekre hivatkozó demagógiából és az egyre képtelenebb intézkedésekbõl, miközben szemünk elõtt megy tönkre az ellátás.

Végülis mit kívánunk? Szerzõdésmódosítást!

A jelenlévõk felállva vastapsolással honorálták Éger István beszédét, aki Németh László egy mondatával fejezte be elõadását: „Az orvosnak annyit kell keresnie, hogy ne kelljen pénzért gyógyítania”.

Az alapellátás szakdolgozói ma még jól képzettek, de alulfoglalkoztatottak

A következõ elõadó B. Z., a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke volt. Mint mondta, a MESZK célja, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét, hogyan érintik a rendelkezések az alapellátásban dolgozó mintegy 20 ezer szakdolgozót, akik nélkül szintén nincs ellátás.

A WHO népegészségügyrõl szóló programja az integrált család és közösség orientált ellátást tûzte ki célul, a 2000. évi müncheni deklaráció pedig kimondja, hogy a családgondozó szakápoló hatékonyan tudja segíteni az orvost. Az alapellátásnak Európa- szerte hatalmas bázisa van, így tudja elõsegíteni az ellátás mellett a prevenciót. Nálunk a paramedikális személyzetrõl sokkal kevesebb szó esik.

A szakdolgozók megoszlása Magyarországon a következõ: 7500 körzeti ápoló (közülük mindössze 700-nak van csak általános ápolói képzettsége), védõnõ 5000 fõ, 200 fõ gyermekápoló, 4500 fogorvos asszisztens és mintegy ezren dolgoznak a foglalkozás-egészségügyben. Meglehetõsen nagyok a területi különbségek akár a lakosságra, akár a finanszírozásra vetítve nézzük.

Egy 2004-es felmérés szerint a körzeti ápolók munkaidejükbõl 3 órát adminisztráltak, ma több, mint 4,5 órát. Mi jut ezek után ápolásra, gondozásra, tanácsadásra és egészségnevelésre? Otthoni ápolásra átlagosan napi két beteg esetében van lehetõség, de itt is elég nagy a szórás.

Önálló munkavégzésüknek sem a tárgyi, sem a személyi feltételei nem adottak, de ez nem a háziorvosokon múlik, hanem a mai rendszeren, amely valójában orvos írnokokban tud csak gondolkodni. Egy jogszabály ugyan tíz pontban szabályozza a körzeti nõvérek tevékenységét de ehhez képest, egyetlen praxis sincs, ahol ennek maradéktalanul meg tudnának felelni, sõt elõfordul, hogy az ápolónõk takarítói munkakört is ellátnak.

A MESZK felmérése szerint a nõvérek 88%-a vett részt egy éven belül továbbképzésben, 30%-uk ingyenesen, 38%-uk saját pénzükön, 25%-ukat pedig a háziorvos finanszírozta.

Az alapellátás szakdolgozói ma még jól képzettek, de alulfoglalkoztatottak. Az EU-ban többek között azért alacsonyabb az orvos-beteg találkozás, mert széleskörû paramedikális személyzetre támaszkodhatnak a secunder és tercier prevenció területén. A háziorvosok valódi kapuõr szerepéhez az õ munkájuk is szükséges, ez pedig valamilyen motivációs rendszert igényelne.

A kormány tervei között szerepel az ápolás rendszerének áttekintése, az ápolás biztosítás kidolgozása. Nevesíteni kellene a rájuk fordított összeget a költségvetésben, ezzel csökkenne a kiszolgáltatottságuk.

A politikamentes Házi Gyermekorvosok Egyesülete

H. A., a HGYE elnöke miután megköszönte a szakmapolitikai továbbképzésen való részvétel lehetõségét a kamarának, kifejtette, hogy téziseket, elveket felvonultatva, csak a szakmáról kíván beszélni, a HGYE politikamentes szervezõdés.

Az elhangzottakkal egyetértve – „egy csónakban evezünk” - hozzátette: a HGYE november óta tartó munkája eredményének tekinti a gyermekorvosokat érintõ, a vizitdíjat kiváltó 5 md Ft-os minisztériumi ígéretet.

Érdekesnek tartotta, hogy a gyerekeket szerepeltetõ plakátok jószerivel csak a választások idején jelennek meg a hirdetésekben, aztán eltûnnek. A Közös Kincs a Gyermekünk kormányprogram és a Ferge Zsuzsa féle szociális program egy évet élt meg, a 2007. évi költségvetés már nem tartalmaz fedezetet a folytatásra.

Válaszút elé érkeztünk: vagy opponáljuk a reformot, vagy elfogadjuk. Elõbbi esetben ki vagyunk zárva abból, hogy bármilyen szinten is részt vegyünk a reform kidolgozásában, így azt a gazdasági és pénzügyi szempontok fogják irányítani. Szakértõi csoportokat kellene létrehoznunk, a politikának tárgyalóképesnek kellene lennie, mert az egészségügy dolgában nélkülünk nem lehet elõre jutni. A jelenlegi „õrült” tempó nem engedi meg a hatástanulmányok elkészítését. Például az egy vagy több biztosító kérdését már áprilisra el akarják dönteni, pedig ez az egész társadalom ügye, nem a pártpolitikáé.

Fontos lenne nézeteink állandó kommunikációja, mert nélkülözzük a társadalmi támogatottságot, pedig enélkül semmit nem lehet elérni. Hála vezetõink képességének, megvannak a módok, de ezek nem mindig sikeresek.

Ma mi verjük félre a harangot, mert vészhelyzet van

G. J. a MOK Fogorvosi Tagozatának elnöke „Kedves Végvári Vitézeknek”, - akikért egykoron megszólaltak a harangok - nevezte a megjelenteket.

Mint mondta, igazodni próbáltunk a kormánykoncepcióhoz, mely szerint a gazdasági racionalitás mentén csak azt költhetjük el, ami van. Egy tavalyi felmérés szerint a fogorvosi alapellátó praxisok átlagos jövedelme 650 ezer Ft volt, miközben a kiadás 610 ezer Ft, a fogorvos bére nélkül. Ez a minimálbérre sem elég! Hol van akkor a gazdasági racionalitás?

Mindehhez hozzá jön, hogy az idén 10%-kal csökkent a finanszírozás, megvonták az amortizációt, nõnek a kommunális terhek, stb.

Ki kell jelenteni, hogy ma nem lehet tisztességgel alapellátó fogorvosi praxist mûködtetni! Ha a fogorvosok elérnék, mondjuk, hogy 2 md Ft-tal növelnék a kasszájukat, azzal csak azt lehetne elérni, hogy ismét megosztanánk az alapellátás szereplõit (hosszas taps).

Mára az orvos szó szitokszóvá vált, értünk nem szólnak a harangok. Megbélyegzettek, megalázottak lettünk, mert rögeszmésen ragaszkodunk a gyógyításhoz. Ma mi verjük félre a harangot, mert vészhelyzet van! Ezt mindennél jobban bizonyítja a 3 ezer kolléga jelenléte. Ez egységet és határozottságot ad ahhoz, hogy szembeszálljunk azzal, amirõl sokan azt hiszik, hogy nem lehet szembeszállni. (A felforrósodó hangulatot jól jellemezte, hogy a kollégák újfent felállva tapsolták meg Gerle doktor szavait.)

Pfujolás, fütty

Ebben a miliõben lépett mikrofon elé az idõközben megérkezett OEP fõigazgató helyettes, hogy átvegye az összegyûlt, kereken 3200 db szerzõdésmódosítási indítványt.

Sz. T. elárulta, hogy elõzetesen már látta az indítványt és végignézte, milyen lehetõségei vannak az OEP-nek a fennálló jogszabályok alapján. Eszerint: az OEP idei költségvetése ugyanannyi, mint a tavalyi tényszám, vagyis 714 md Ft. (Csendes pfujolás.) A praxisfinanszírozás mértékét az Országgyûlés döntötte el. Az amortizációra szintén nincs fedezet (újabb pfujolás).

A harmadik pont, nevezetesen az, hogy a MOK képviselje egységesen a szerzõdéskötést, vállalható, figyelembe fogják venni, sõt a 2008. évi költségvetéshez kapcsolódó jogszabálytervezeteket is meg fogják küldeni, amelyekrõl a kamara kifejtheti a véleményét. Az íveket továbbítani fogja a minisztérium illetékeseinek. A fõigazgató helyettes rövid mondandójának végeztével kevés taps és annál több füttyszó közepette hagyta el a helyszínt.

Szolidaritási beszéd a gyógyszerész kamarától

A magyar egészségügy lassan az ország állatorvosi lovává válhatna, ha közben maga az ország is nem vált volna állatorvosi lóvá – indította beszédét H. T., a GYOK elnöke. Általánosan is jelentõs a bizalomvesztés a politikai elit iránt, nem meglepõ, hogy az egészségügy sem kivétel. A kormányzat reformokról beszél, de kizárólag forráskivonás és a mûködõ rendszerek szétverése folyik. 70-90%-os kihasználtságú intézmények szûnnek meg, orvosoknak kötnek utilapút, a betegek pedig nem jutnak ellátáshoz. A reform nem más, mint anyagi, adminisztrációs és fizikai akadálygördítés a beteg útjába. A munkafeltételek ennek megfelelõen folyamatosan romlanak.

Abban nincs vita, mindenki egyetért, hogy átalakításokra szükség van, de elõbb ki kell tûzni a célokat, hatástanulmányokat kell készíteni és meg kell szerezni az egyetértést. Nos ez az, amibõl semmi nem valósul meg, csakis döntések vannak, gyakorlatilag az egész társadalom ellenében. Egyeztetés nincs, sõt inkább megsemmisítenék a kamarákat.

Mit gondoljunk arról a miniszterrõl, akirõl saját kollégái, saját lapjukban is úgy nyilatkoznak, hogy „elefánt a porcelánboltban”?

Veszélybe került a gyógyszerészek szakmája, sõt egzisztenciája is. A gyógyszer liberalizáció nem a jobb hozzáférést, hanem a befektetõi érdekeket szolgálja. A teljes, szemünk elõtt zajló folyamatról is hasonlókat gondolhatunk. A kormány elõre menekül, erõszakosan nyomul és abban reménykedik, hogy belenyugszunk. „Majd abbahagyják” és legyintenek. Csakhogy ez a mérhetetlen cinizmus nem fog bejönni, csak egy ideig lehet szembemenni a nagy többséggel, ezért meg lesz a következménye is. (A hallgatóság ezt az elõadást is ovációval fogadta.)

A következõkben 3 hozzászólást konferált be Szûcs doktor, de elõtte elmondta, hogy jelenleg a konszenzus jelszavával maszkírozott diktatúrában élünk, s tudjuk, minden diktátor jövõje a bukás.

B. L. nyúli háziorvos folytatta a gondolatsort: ma Magyarországon szellemi genocídium folyik. A fiskális politikát sem a beteg, sem a gyógyítás szabadsága nem érdekli, csak az, hogy minél több pénz maradjon. A nemzeti vagyonból már csak a társadalombiztosítás maradt. Mindez kiszabadította azt a szellemet a palackból, amely azt üzeni: nem hagyjuk magunkat! Össze kell fognunk, hogy ne lehessen lesöpörni minket a föld színérõl!

B. É. szegedi háziorvos határozottan visszautasította a hatalmi arroganciát és a minõsíthetetlen hangnemet. A miniszter maga a legnagyobb korrupciós forrás: szakmailag értelmezhetetlen módon összeugrasztja az orvost a beteggel és állandóan fenyeget. Az 5 md Ft-nak sem kellene örülni, mert az is csak hazugság. Ahogy hazudik a tárca államtitkára is, amikor azt mondja, hogy a pontérték ugyanannyi. Bizonyítható, hogy miközben a pontérték 1994 és 2007 között alig több mint a duplájára nõtt, addig a minimálbér közel hétszeresére.

L. B. Bp. III. kerületi háziorvos lelkiismereti vetületben vizsgálta a helyzetet. Mint mondta, „vétkesek között cinkos, aki néma”. Tragikus a helyzet, mert a betegek anyagi okok, hozzáférés, stb. miatt rosszabbul járnak, a tervezett több biztosítós rendszer, pedig még több pénzt fog kivonni. Vajon miért nem a beteg érdeke az elsõdleges? Költséghatékonyságról nem beszélhetünk, tele vagyunk fantomgyógyszerekkel, konfrontációk sorozata várható a betegekkel. Vizitdíj Németországban is van, de ott negyedévenként, egy helyen és egy alkalommal kell csak fizetni. A liberalizmus feltételezi az esélyegynlõséget, de ma nem ezt tapasztaljuk. Emeljük fel a szavunkat, ne féljünk: eddig és ne tovább!

Diktatúrában élünk, de még abból is a kiszámíthatatlan fajtából

Sz. I. T. FAKOOSZ elnök beszédét teljes terjedelmében itt olvashatják el.

K. A. a MOK HOSZ elnöke hozzászólásában kijelentette, hogy valamit mindenképpen tenni kell. Valahol mindig ott esik kútba a dolog, hogy nem tudjuk hogyan tovább, ha nem érünk el eredményeket. Egy sztrájkkal csak magunk ellen fordítanánk a betegeket. Egy szerzõdés felmondás esetleg járható útnak látszik. Magánemberként a következõket vetette fel meggondolásra: országos népszavazást kellene tartani a több biztosítós rendszerrõl. Aki a szervezésben segítene, az e-mail címén elérheti. Az új kamarai felállásban minél elõbb meg kellene választani az új HOSZ szekciót.

F. F., frissen kinevezett új országos tisztifõorvos ígérte, amennyiben erre lehetõsége lesz, figyelembe fogja venni a most megismert problémákat. Az ÁNTSZ jövõbeni szerepérõl annyit árult el, hogy egy bizalmi elven alapuló engedélyezési eljárást szeretne meghonosítani, amit határozott ellenõrzés fog követni. Folyamatosan figyelemmel kísérik a minimum feltételeket, s ha kell jogszabály módosításokat fog kezdeményezni. Egyik elsõ feladata a beutalási rend és az ügyeleti szabályozás felülvizsgálata. Külön betegbeutalási szabályok alkotásával segítséget kíván nyújtani a nehezen elhelyezhetõ betegek elhelyezésében, illetve abban, hogy az ellátóhelyek el is tudják látni õket. Mindehhez kérte az orvosok segítségét.

Sok csodálatos üzenete van a mai napnak

Aki a kicsit nem becsüli…. Mi most nagyot akarunk – jelentette ki Éger István zárszavában. Kicsinyenként már semmire sem megyünk, az egészet kell megváltoztatni! Valaki idézte az örökérvényû szavakat: „Uram bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ez így van, de nincs bocsánat azoknak, akik nem képesek megérteni, sõt akadályozzák, hogy azt tegyük a betegekért, amit tennünk kell, és mi ezt tudjuk!

Befejezõ szavaival reményét fejezte ki, hogy érdemben tudunk tárgyalni és megállapodni a követelésekrõl, s kérte a kollégákat, mondják el a betegeiknek mi történt ma itt, s hogy mit is akarnak az orvosok.

Ha átvernek, újra itt leszünk!

A nagygyûlés a Szózat spontán eléneklésével fejezõdött be, felemelõ hangulatban.

(mok)