Citymed orvosi portál

A hazai betegek két évtizede gyakorlatilag szabadon kószálnak az egészségügyi rendszerben. Igaz, ez a lényeget tekintve korábban sem volt másként. Bár a rendszerváltás elõtt szigorú beutalási rend volt érvényben, ezt azonban bárki könnyedén kijátszhatta, s ki is játszotta. Az elvileg mindent kézben tartó állami tulajdonos ugyanis nem látott le a kórházi osztályok szintjéig, ahol lényegében az intézmények vezérkara – az egyes osztályok vezetõi – döntötték el, hogy a saját területükrõl érkezõ betegeken kívül kit vesznek fel, s kit nem a szükséges mûtét, kezelés vagy kúra ellátására. A megoldás kulcsa a kapcsolat, s a hálapénz volt.

Bár a beutalási rendet – mint jogi eszközt – a rendszerváltás nem számolta fel, de a kemény, intézményi teljesítménykorlát pár évvel ezelõtti bevezetéséig a finanszírozási rendszer is arra sarkallta a kórházakat, hogy szinte válogatás nélkül, minden jelentkezõt ellássanak. TAJ kártya birtokában tehát szabadon lehet(et) kószálni a rendszerben, bár ezért a szabadságért a szakértõk szerint, sokan kemény árat fizettek - nem pénzben, hanem a sok esetben nem hatékony, s nem adekvát kezelések okán az egészségükkel. Az, hogy ez nincs így jól, rövid néhány év alatt kiderült, nem véletlenül kapott az elsõ Orbán-kormánytól – majd jó ideig az azt követõ szocialista politikusok egy részétõl is – zöld utat az irányított betegellátási rendszer, amelynek kulcseleme épp az volt, hogy mintegy kézenfogva vezessék végig az egészségügyi ellátáson az arra szorulókat.

A teljesítmény volumen korlát bevezetése, majd évrõl évre történõ szigorítása az egészségügyi intézményeket ugyanakkor épp a másik irányba lendítette ki, bevett gyakorlattá vált a drága ellátást igénylõk továbbküldése, utaztatása egyik kórházból a másikba. Ennek végeredményeként ha kellett, ha nem megyei kórházban, térségi centrumban, országos intézetben, vagy egyetemi klinikán – vagy ezek egyikének várólistáján - találta magát a beteg, ahonnan már nem volt hova tovább küldeni. Más kérdés persze, hogy a valamilyen módon vip betegeknek számítókkal ez azért nem igen fordulhatott elõ.

Az egészségügy Semmelweis nevével fémjelzett átalakításának egyik kulcseleme a betegút szervezés. Azt viszont egyelõre nem tudni, hogy ezt mennyire szigorú rendben képzelik el a reformerek: valóban új típusú betegmenedzselésrõl lesz vajon szó, vagy az elnevezés csupán egy rigorózus, szigorúan ellenõrzött és számonkért beutalási rendet rejt.

A MedicalOnline információja szerint a dolog egyelõre még nem dõlt el. Igaz, ahhoz, hogy pontot tegyenek az i-re, vagyis immár a gyakorlatban is megjelenhessenek a ma még jobbára térképeken felrajzolt betegutak – ami mindenképp egyfajta beutalási rendet takar – fel kellene állítani és mûködésbe lendíteni az ellátórendszer új struktúráját. Ez azonban még csak most alakul.

Nem véletlen tehát, hogy a körvonalazódó új beutalási rend egyelõre nem írja teljesen felül a papíron ma is létezõt. Inkább a mozgásban, átalakulóban lévõ struktúrát igyekszik követni. Így például válaszol arra a kérdésre, hogy hol folytathatja megkezdett gyógykezelését az a beteg, amelyik a nyolc ellátási térség egyikébõl a másikba költözik? Vagy ami még ennél is fontosabb: amennyiben megszûnik egy adott intézmény, illetve az intézményen belül egy adott szakterület, hol folytatódhat az itteni betegek kezelése?

Ezek azért is fontos kérdések, mivel egy-egy régió egészségügyi ellátásának majd 95 százaléka megoldható az adott földrajzi területen belül, szinte csak drága vagy speciális kezelést igénylõ betegségek esetén kell az érintetteknek régiójukat elhagyni. Az új egészségügyi rendszer célja a betegek minél nagyobb százalékát a régión belül tartani. A fenti kérdés tehát nagyon is gyakorlati. A most formálódó elképzelések szerint például akár merre költözik is a beteg, tovább folytathatják kezelését ott ahol elkezdték, bár természetesen átjelentkezhet új lakóhelyének abba az egészségügyi intézményébe, amelynek területi ellátási körzetébe tartozik, s ahol folytatni tudják ellátását. Ami pedig a struktúrát váltó intézmények betegeit illeti, azokhoz a szolgáltatókhoz kerülhetnek, akik képesek biztosítani kezelésük folytatását.

A lakóhely közeliség kulcsfogalma az új rendszernek. Olyan fontos szempont, hogy feloldja még a térségen belül tartás elsõdlegességét is. Abban az esetben például, ha a szomszéd térség egészségügyi szolgáltatója közelebb van, mint a saját intézmény, akkor oda irányítják a beteget. Igaz, a hírek szerint idõ limitet állítva, ami azt jelenti, hogy ha a térségen belüli kórház két órányira, míg a szomszéd térséghez tartozó kevesebb mint egy órányira van – vagyis az utazási idõ legalább 50 százalékkal kevesebb -, akkor oda szóló beutalót kap az érintett.

A nagy kérdés nem is a vidék Magyarország, ahol legfeljebb csak súlyos betegség esetén keresnek az elérhetõnél messzebb egészségügyi intézményt. A fõváros illetve az egészségügyi szolgáltatásokat tekintve szervesen hozzá tartozó Pest megye azonban más, többek között a választható intézmények nagyobb száma, s a sok esetben lényegesen kisebb utazási távolságok miatt – hogy csak néhányat említsünk a specialitások közül. Úgy tûnik, a döntéshozók egyelõre nem akarnak belenyúlni az elmúlt évtizedekben itt kialakult orvos-beteg kapcsolatokba, s ezért lényegében meghagynák a szabad intézményválasztást, mondván bármelyik kórházba beutalhatók.

Horváth Judit
2012. március 15.